Prof. Dr. Bereczkei Tamás oldala

www.bereczkei.hu


Könyvek

Pléh, Cs. és Bereczkei T. (szerk) Darwin öröksége és időszerűsége a pszichológiában. Pszichológiai Szemle Könyvtár, Akadémia Kiadó, Budapest, 2010

A darwini eszmerendszer 150 évét ünneplő 200 feletti konferencia között szép számmal akadnak, melyek Darwin pszichológiai hatását s jelenvalóságát értékelik. Darwin elgondolásai az élővilág kibontakozásáról több irányból is befolyásolják a modern pszichológiát. Az egyik kézenfekvő eszme az adaptációs gondolat, mely a pszichológiában Arisztotelész óta velünk élő s sokszor felújított funkcionalizmus egyik változata. Lelki jelenségeink sem önmagukért s önmagukban vannak, hanem sajátos életfunkciókat töltenek be. Ennek az értelmezésnek legújabb hajtása a nálunk is megjelent evolúciós pszichológia, mely a lelki élet egész világát az evolúciós funkciók keretében értelmezi

Bereczkei Tamás - Paál Tünde (szerk.): A lélek eredete - Bevezetés az evolúciós pszichológiába Gondolat Kiadó, 2010

A könyv célja, hogy alapfokú, szisztematikus áttekintést nyújtson az emberi viselkedés és gondolkodás evolúciós összetevőiről, mozgatórugóiról. Ebben a tárgyban magyar nyelven már jelentek meg tankönyvek, továbbá ismeretterjesztő, népszerűsítő kiadványok, de még nincsen olyan átfogó, rendszerezett tudást kínáló monográfia, amely egyszersmind közérthető nyelven íródott. A könyv egyszerre kíván szólni a laikus közönséghez és a pszichológia (illetve más társadalomtudományi szakok) BA hallgatóihoz. A könyv a következő főbb fejezetekből áll: Az evolúciós gondolkodás térhódítása a pszichológiában; Evolúciós mechanizmusok; Az emberi faj története; Az emberi elme eredete; Megismerés, gondolkodás, érzelmek; Csoport és egyén; Önzetlenség, együttműködés; Agresszió, vetélkedés; Szexualitás; Párválasztás; Szülő-gyerek kapcsolatok; Fejlődés, szocializáció; Kultúra.

Bereczkei, T. Az erény természte. Önzetlenség, együttműködés, nagylelkűség. Typotext Kiadó, Bp. 2009.

Önzetlenség, nagylelkűség, önfeláldozás, a felebarát és önmagunk egyképp való szeretése a legszebb, az igazán igazi emberi tulajdonság. Igen ám, de a nagy szívjóságnak evolúciós szempontból éppúgy haszonnal kell járnia, mint a létért való küzdelem agressziójának.Az altruizmus evolúcióelméleti szemlélete a legújabb tudományok egyike. Hazánkban a szerző a téma egyik legkiválóbb képviselője. A jócselekedet kiváltja a rokonszenvet, növeli a csoporton belüli presztízst és ezzel biztonságot ad - írja. De a témához hozzátartozik a kísérleti játékelmélet kooperatív stratégiájának vizsgálata, az antropológiai kutatások, illetve a kognitív és idegtudományok sok-sok eredménye is. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy átfogó és a lehetőségeinkhez mérten teljes képet kapjunk az emberi önzetlenség természetéről.Az evolúciós erők szelekciós folyamatai éppenséggel az együttműködési stratégiához vezetnek. Ezt a tanulságot pedig jó tudni. Ebben bízhatunk a jövőben is.

László J., Kállai J. és Bereczkei T. (Szerk.) A reprezentáció szintjei. Gondolat Kiadó, 2004

Ez a kötet a Magyar Kognitív Tudományi Alapítvány (MAKOG) XI. konferenciáján megtartott előadások nyomán készült. A konferenciára 2003 január 30. és február 1. között Pécsett került sor az Alapítvány, az MTA PAB és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézetének szervezésében. A konferencián közel negyven előadás hangzott el, így jelen kötet értelemszerűen válogatás, ami az egyes előadások tanulmánnyá átdolgozott változatát tartalmazza. A konferencia, miként a kötet is, A reprezentáció szintjei" címet viselte. A címválasztás azt kívánta ösztönözni, hogy a tapasztalat reprezentációjával kapcsolatos újabb kognitív tudományi kutatások a lehető legszélesebb körben kerüljenek bemutatásra. Reméljük, hogy a kötetet átlapozva az olvasó egyetért majd abban, hogy ez a törekvés lényegében sikeresnek bizonyult. Az agy évtizede" során fellendült pszichofiziológiai, neuropszichológiai és pszichofizikai kutatások, illetve az immár hagyományosnak tekinthető elme elméleti és nyelvpszichológiai vizsgálódások mellett a kötetben képviseltetik magukat az evolúciós pszichológia szempontjait érvényesítő kutatások, a reprezentációk terjedését érintő memetikai írások, a matematikai reprezentációval foglalkozó tanulmányok, a gépi megértés modelljei és az információ feldolgozást hangsúlyozó kognitív pszichológiát a jelentésalkotás irányában bővíteni törekvő narratív pszichológiai kutatások.

Bereczkei T. Evolúciós pszichológia. Osiris Kiadó, Bp., 2003.

A mai pszichológia többféle módon keresi a megújulás lehetőségeit. Az evolúciós pszichológia az egyik legígéretesebb új szintézis. Bereczkei Tamás könyve ezen irányzat első magyar nyelvű szisztematikus feldolgozása: gazdag anyagot foglal össze az emberi viselkedésről. Ugyanakkor megőrzi az evolúciós pszichológia provokatív mondanivalóját, de úgy, hogy nem valamelyik doktriner irányzat hívévé szegődik. Számára a szintézis éppen a komplexitást jelenti. Hat részre tagolódik: Evolúciós pszichológia: egy új paradigma; Egyén és csoport; Párkapcsolatok; Szülői stratégiák; Elme; Kultúra. Több mint kétszáz ábra, valamint tucatnyi táblázat teszi szemléletesebbé a szövegben kifejtett mondandót.

Pléh Cs., Csányi V., és Bereczkei, T (Szerk.). Lélek és evolúció. Az evolúciós szemlélet napjaink pszichológiájában. Osiris, Budapest, 2001.

Hogyan alakultak ki az emberré válás során az emberre jellemző gondolkodási hibák? Mi a szerepe a serdülőkor konfliktusainak az ember személyiségének kibontakozásában? Hogyan befolyásolja a nővérek száma a gyermekvállalási kedvet? Az utóbbi évtized pszichológiájának egyik sikeres ágazata és jelszava az evolúciós pszichológia. Olyan törekvéseket takar, amelyek az ember látszólag összefüggéstelen pszichológiai tulajdonságait abból a szempontból értelmezi, hogy milyen alkalmazkodási funkciójuk volt az ember kialakulása során. Másrészt a mai ember gondolkodásmódjában, törekvéseiben és érzéseiben is felfedezi az eredeti biológiai funkciót. A kötet tanulmányai bemutatják az evolúciós pszichológia klasszikusait (Cosmides és Tooby, Campbell, Buss), a magyar szerzők tanulmányai pedig konkrét kutatásokban alkalmazzák az evolúciós szemléletet (Bereczkei, Csányi, Gergely, Pléh). A kötet izgalmas olvasmány és fontos szakirodalmi forrás a pszichológusok, biológusok, orvosok, szociológusok és antropológusok számára. Egyben egy tudományos irányzat első magyarországi bemutatkozása.

Bereczkei T.: A belénk íródott múlt. Biológiai evolúció és emberi viselkedés. Dialóg Kiadó, 1998

A magyar nyelvű szakirodalom rendkívül szegényes a humán etológia és szociobiológia tárgykörét taglaló könyvek területén. A szerző előző könyve - A génektől a kultúráig - több ezer példányban fogyott el, szinte hetek alatt. Az evoluciós és genetikai szemlélet iránt éledő igény - részben a biológiai és pszichológiai szakmák, egyetemi hallgatók, tanárok és az érdeklődő nagyközönség körében is - egyre nagyobb. A belénk íródott múlt alkotó jellegű, kitűnő és olvasmányos összegzése annak a bőséges ismeretanyagnak, amellyel a természettudományok a legutóbbi években az emberismerethez, a humán etológiához hozzájárultak. A 9 fejezetből álló könyv a darwinizmustól az emberi természet és kultúra, valamint a viselkedésszerkezet analízisén keresztül jut el az agresszió és morális kérdések boncolgatásáig. A mű példaadóan interdiszciplináris: egyaránt szól a pszichológia, biológia, szociológia, kulturális antropológia és az etológia iránt érdeklődőkhöz.

Bereczkei T.: A génektől a kultúráig. Szociobiológia és társadalomtudomány. Első kiadás: Gondolat, Bp. 1991, második kiadás: Cserépfalvi, Bp. 1992.

Mik motiválják a különböző embercsoportok házassági szokásait? Miért igyekszünk jól házasodni? Miként érvényesül a vérfertőzés tilalma? Mit és miért teszünk féltékenységből? Miként szabja meg viselkedésünket az önzés? Hasonlóan érdekes kérdésekre kaphatunk választ, olykor meghökkentőt, a könyv lapjain. A humán szociobiológiáról mindmáig egyetlen könyv sem jelent meg magyar nyelven. Most kezünkbe vehetjük a szakterület kiváló művelőjének összefoglaló munkáját. A jó tollú szerző gördülékenyen, változatos példák felsorakoztatásával mutatja be a szüntelenül fejlődő, izgalmas kérdéseket boncolgató tudományágat. A biológia, a társadalomtudomány, az emberi természet iránt érdeklődőknek ajánljuk a könyvet, a tudományterület első hazai alapművét.